Egészséges nassolni valók: az alma chips

Chips vagy alma chips? Szabad-e nassolni?

Az unalomevés, pótevés, vagy ahogy általában emlegetjük, a nassolás, kényes téma tud lenni, ezért szerettem volna humorosan feldolgozni. Nagyon nehéz megállni, hogy munka, pihenés közben ne ropogtassunk valamit. A nassonlás voltaképpen egy előre nem tervezett étkezés. Nem vehető egy kalap alá a desszerttel, nincsen meghatározott ideje, de mind űzzük, akár beismerjük, akár nem. A nassolás nem több, mint egy nehezen megállható pótcselekvés, amellyel rendszerint fölösleges kalóriákat viszünk be. Eszünk, de csak az élvezet kedvéért. De ennek persze nem kell így lennie. Az egész elhatározás kulcsa a tudatosság. Nassoljunk, de ne akármikor és ne akármit. Például uzsonnára az alma chips egy nagyon jó választás. Ha nem visszük túlzásba a mennyiséget, akkor a hagyományos, tiltott listás nasik is játszanak, de inkább válaszunk gyümölcsöt, zöldséget helyettük.  Az alma chips sokféleképpen ízesíthető, ha unalmasnak tartanánk a natúr almaízt. De miért csipegetünk? Mi késztet minket erre minket? És hogyan lesz ebből egészséges szokás? Az alma chips sem véletlenük szerepel a címben. Ha választanom kell azok közül a nasik közül, amelyek abszolút biztonságos kompromisszumok, akkor alma chips! Ráadásul – ahogy ki is fog derülni – nagyon egyszerűen elkészíthető.

A nassonlás pszichológiája és persze az alma chips

A pszichológia szerint az evés csecsemőkorunk óta együtt jár az érzelmekkel. Komfortérzetet és biztonságérzetet nyújt nekünk. Utóbbi a csecsemőkorig vezethető vissza és életünk végéig bennünk marad. Ez az oka annak is, hogy az éves a bizonytalan, szorongással járó helyzetekben oldja a bennünk összegyülemlett feszültséget. Ennek áttételes változata lehet mindenféle szájjal végzett helyettesítő cselekvés, a rágózás, a dohányzás, a körömrágás, az ajkak harapdálása, sőt, a túl sok beszéd is.  De, mindez történhet alma chips bevonásával is. És akkor már az alma jótékony hatásait is megnyertük. A céltalan evés azért is annyira állható meg, mert addig tart, amíg a nass el nem fogy. Ez egyfajta függőség is, amely szorosan kapcsolódik az érzelmekhez. Gondoljunk csak bele, amikor rossz kedvünk van, bánatosak vagyunk vagy stresszesek, szinte mindig eszünk. Amikor függőségből eszünk, akkor olyan ételeket kívánunk, amelyek nem természetesek: túlságosan ízesek, édesek vagy erőteljesen sósak. Ezek egyszerűen túlingerlik az embert, akinek utána a normális ételek már nem adnak kellő ízélményt. Viszont, ha megérjük ennek a pszichológiai hátterét és elhatározzuk magunkat, akkor a dolgok pozitív irányt vehetnek. Sőt, vesznek is, mivel ma már rengeteg egészséges alternatívája van az amúgy egészségtelen édességeknek, rágycsálnivalóknak. Már emlegettünk is egyet és a későbbiekben még az elkészítésével is megismerkedhetünk.

Az egyik legegészségesebb chips az almachips. Nyílván bármely másik zöldség vagy gyümölcs chips helyettesítheti. Az almának nincs mindig szezonja. Az őszhöz és persze a karácsonyi ünnepekhez kapcsoljuk. Azonban ezeket a szárított, esetleg fahéjjal fűszerezett szirmokat nem csak azokban az időkben, hanem egész évben élvezhetjük. Nagyon frissítő a nyáron melegben, vízparton elrágycsálni egy-egy adaggal. A gyerekek is biztosan imádni fogják, és nem rágják majd a fülünket gumicukor után.

Hogyan készül az alma chips?

Nagyon sok áruház, forgalmazó készít saját márkájú alma chipset. Ezek mindig nagyon szép, egyenletes színű, ropogós szirmokat kínálnak. Ha emlékeim nem csalnak még étcsokibevonatút is lehet kapni. Az alma chips tulajdonképpen nem más, mint szárított alma karika, amit sütőben, kemencében készítenek. Otthon is bármikor megpróbálkozhatunk vele. Nincs szükségünk másra, mint tetszőleges mennyiségű almára, amelyeket alaposan megmostunk. Ha szeretnénk, meghámozhatjuk őket, de nem muszáj. Az alma héja rengeteg hasznos tápanyagot tartalmaz. Miután 2-3 milliméteres szeletekre vágtuk őket, helyezzünk egymás mellé a szeletek egy sütőpapírral bélelt sütőlapra vagy tepsire. A sütőt melegítsük előre, nagyjából 100 Celsius-fokra, légkeverős funkción. Fél óra elteltével forgassuk meg az almaszeleteket. Sütési-szárítási idő: 100-120 perc. Amennyiben légmentesen zárható edényben tároljuk, sokáig friss és ropogós marad. Ez a recept pedig nem csak alma szirmok, hanem célka vagy más zöldség chipsek elkészítéséhez is használható.

Miért olyan egészséges az alma chips?

Tudtad, hogy az alma hipoallergén? Nagyon sok rostot (például pektint) tartalmaz, amely jótékony hatással van az emésztésre. Diabétesz esetén a savanykás fajták is fogyaszthatóak, de nagyon fontos a mérték és persze az, hogy ne legyen kifejezetten diétás ellenjavallatunk. Ha ez nem áll fenn, akkor az alma chips a cukorbeteg-barát édességek legjobbja! Nem csak nagyon finom, de nagyon egészséges is. Fogyaszthatjuk akkor is, ha esetlek glutén-vagy laktózintoleranciánk van, hiszen ezek közül az alma chips egyiket sem tartalmazza. S amennyiben megbízható forrásból szereztük be vagy magunk készítettünk, ennek a veszélye egyáltalán nem áll fenn.

Kategória: Blog | A közvetlen link.