Hogyan válasszunk lámpákat az irodába vagy dolgozószobába?

Hogyan kezdjünk hozzá a lámpák helyének kiválasztásához?

Akár a munkahelyünkön, akár otthonunkban, átlagosan sok időt töltünk a dolgozószobában, ezért figyeljünk oda a megfelelő lámpák, világítás megtervezésére. A dolgozószoba, esetleg dolgozósarok világításának kialakításakor legelőször a munkaasztal helyzetét kell meghatároznunk, hiszen ez határozza majd meg a szükséges világítási rendszert. Törekedjünk arra, hogy a lehető legtöbb természetes fény vetüljön oda, így minél kevesebb mesterséges fényt kell majd alkalmaznunk. Ezzel kímélhetjük a szemünket, meghatározhatjuk a komfortot. Ha nem megfelelő a lámpák elhelyezése azzal viszont éppen, hogy fokozzuk a kellemetlen körülményeket.

Mit gondoljunk át a lámpák telepítése előtt?

A tekergőző vezetékek egyrészt nem túl esztétikusak, valamint balesetveszélyesek is lehetnek, ezért az asztal helyének meghatározása után érdemes a konnektorok és az egyéb csatlakozók helyét kitalálni. Ha íróasztalunk a szoba közepén áll, használjunk inkább padlókonnektorokat. Abban az esetben, ha sokat dolgozunk számítógépen, akár természetes, akár mesterséges fény mellett, vegyük figyelembe a tükröződést, ami különösen fárasztja és roncsolja szemünket. Törekedjünk a közvetett árnyékmentes fény alkalmazására, amit legkönnyebben felfelé világító fali lámpák segítségével érhetünk el. Hasonló árnyékmentes fényhatást érhetünk el, ha a szobában álló bútor tetejére vagy az álmennyezet mögé szerelünk halogén vagy LED diódákkal ellátott lámpatesteket, esetleg LED szalagot. Az utóbbi környezet- és energiabarát megoldás is egyben.

Az irodai, dolgozó szobai világítás kiválasztásánál nagyon fontos a helyes színhőmérséklet. A legmegfelelőbb a fehér, nappali fehér vagy semleges fehér fény. A meleg fehér fény nem alkalmas, mert nyugtató és altató hatású. A hideg fehér pedig túlságosan fárasztja a szemeket.

Milyennek az ideális lámpák azokba a helyiségekbe, ahol munkavégzés történik?

Egyrészt szükség van általános és célzott fényekre is. Az általános világítás kialakításakor arra ügyeljünk, hogy a fény egyenletesen érje a helyiség fő részeit, legyen megfelelő a fényerő, és a lámpák úgy legyenek elhelyezve, hogy az asztalra, számítógépre, amelyen dolgozunk, ne vetüljön árnyék. A fénycsöves lámpák jó választások az irodákba, mert hosszú az élettartalma, porzártak a lámpatestek és az energiafogyasztásuk is alacsony. A modern technológiának köszönhetően a fény már nem vibrál, a lámpatestek gyorsan kapcsolnak be, és többféle színhőmérsékletben is elérhetőek. De, ha ennél egyedibb megoldásra vágyunk, akkor a sülyesztett LED lámpák is remekül funkcionálhatnak.

Az általános világítás mellett szükség van célzott fényekre is. Erre a dolgozószobában az állítható karú fali lámpa vagy az íróasztali lámpa, esetleg a kettő valamilyen kombinációja az ideális A lámpák elhelyezésekor figyeljünk arra, hogy használat közben ne vessenek zavaró árnyékot, és ne vakítsanak és az általuk kibocsátott fény ne tükröződjön – pl. monitorokon. Az íróasztalon az asztali lámpát igyekezzünk úgy elhelyezni, hogy fénye az ellentétes irányba essen, tehát jobbkezes felhasználónak balról essen a fény, vagy balkezeseknél jobbról. Ezzel elkerülhetjük, hogy saját kezünk vessen árnyékot, így a munkaterületet semmi nem takarja ki. Az újabb fejlesztésű lámpáknál törekednek arra, hogy a fényt kibocsátó felület minél nagyobb legyen, de a lámpatest ne foglaljon el a szükségesnél több helyet, így anélkül biztosítanak egyenletes fényt, hogy zavarók lennének a dolgozó számára. A nagy felület a tükröződést is csökkeni, ráadásul a szem fáradását és megerőltetését is minimalizálja. Ahogy az általános megvilágításnál, a célzott fényeknél is éppen annyira fontos a megfelelő fényhőmérséklet, ha nem fontosabb. És természetesen a kiválasztott lámpák legyenek állíthatók, mind az elhelyezésük, mind a fényerősségük. A fényviszonyok folyamatosan változnak, ahogy telik a nap, és mindig más beállításra van szükség a teljes hatékonysághoz. Vegyük figyelembe a búra anyagát és méretét is. Ne legyen áttetsző anyagból és ne lógjon ki az izzó belőle. Ezek miatt a lámpák elvakíthatják, zavarhatják az asztalnál ülőt. Nézzünk szét a LED Guru oldalán, ahol számtalan szempont szerint válogathatunk.

Ha a dolgozószobában, irodában tárgyalóasztal, kanapé vagy fotel van elhelyezve, ahol a hozzánk érkező vendégekkel, üzleti partnerekkel a megbeszéléseket le tudjuk bonyolítani, ne felejtkezzünk meg azok megfelelő megvilágításáról sem. Elhelyezhetünk mellettük egy-egy stílusos, szép formájú, olvasókarral is ellátott állólámpát, amely egyszerre szolgál az általános és a célzott világítás eszközéül. Emellett stíluselemnek is remek. Lényeg az, hogy a lámpák ne legyenek zavarók, kellemetlenek a szemnek és túl erősek sem, mert akkor azt az érzést kelthetjük a másik félben, hogy kihallgatáson van. Soha ne érkezzen szemből a fény, ne vakítsa el egyik felet sem.

Le kell mondanunk a stílusos lámpákról a funkció javára?

Természetesen nem. Éppen ellenkezőleg. A lámpák stílusa alapjaiban határozza meg a helyiség hangulatát, és a jó munkakörnyezet a teljesítményre is hatással van.

 

Kategória: Blog | A közvetlen link.