Ilyen egy modern munkásszálló Budapest városában

Felmerül a munkásszálló Budapest városában, mint lehetőség

Miután befejeztem az egyetemet, el kellett gondolkodnom azon, mihez kezdek az életemmel. Azt azonban sosem gondoltam volna, hogy a sors egyszer odáig fog majd engem sodorni, hogy egy munkásszálló Budapesten lesz az otthonom egy ideig, ahol kezdem el a nagybetűs életemet.
Tudtam jól, hogy eljön majd az a nap, amikor munkát kell keresnem, ha befejeztem a sulit, de mindig arra gondoltam, hogy majd kényelmesen bejárok egy közeli céghez, ami a városon belül van, ahol eddig éltem. Ez azonban nem pont úgy alakult, ahogyan én ezt eredetileg elképzeltem volna, 

Sok minden megváltozott az életemben azóta, hogy befejeztem az egyetemet. Egy darabig egy kedves barátommal laktunk együtt, akinek voltak a szülei olyan kedvesek, hogy befogadtak engem és lakhattam náluk, azért cserébe, hogy főzök és a házimunka nagyját is magamra veszem, hiszen sok órám nem volt, de hazautaznom meg rengeteg időbe telt volna már akkor.

munkasszallo-Budapest_pic1

Miért a munkásszálló Budapest belvárosában?

Most azonban, hogy elkezdtem dolgozni, nem akartam a nyakukon maradni, na meg valójában az is közrejátszott, hogy ők elköltöztek máshova, a barátnőm nagymamájának közelébe, hogy tudjanak neki segíteni, ha bármikor szüksége lenne rá. Egy albérlet nagyon drága lett volna számomra, így nem engedhettem meg magamnak azt, hogy albérletet fizessek a kezdőfizetésemből, úgy, hogy talán enni sem tudnék magamnak venni. A szüleim nem élnek rosszul, de nem keresnek annyit, hogy kezdőlöketbe besegíthessenek.
A saját kezembe vettem az irányítást és keresgélni kezdtem szálláslehetőségek között
Így hát el kellett kezdenem lehetőségek után keresni, mígnem egy ismerősöm felemlegette a munkásszállók lehetőségét is. Mivel Budapesten találtam munkahelyet egy cégnél, munkásszállót kerestem Budapesten. Noha, elsőre nem akartam.
Nagyon kellemetlen sztereotípiákkal találkoztam korábban a munkásszállásokat illetően és emiatt nem gondoltam arra, hogy egy munkásszálló Budapest közelében lesz az, ahol majd lakni fogok, amíg dolgozok a cégnél. Ámde, nagy levegőt vettem és úgy gondoltam, itt az ideje nyitni az új lehetőségek felé és adni egy esélyt ennek, ha már előttem van az új élet és a velejáró lehetőségek sora.

Ki veszi igénybe általában a munkásszálló Budapest környéki lehetőségét?

Azt bizony észrevettem, hogy A legtöbb esetben a munkásszálló Budapest városában, avagy vidéken, átmeneti megoldás vagy pedig egy ugródeszka is lehet ez az ember életében, mert bár munkásszállókról van szó, sokan nem csak emiatt vannak jelen helyeken. Voltak, akik elváltak és azért laktak a szálláson. Azután kerültek munkásszállókra, hogy elvesztették az otthonukat, vagy éppen fiatalok is megjelennek pályájuk legelején, vagy csak a világ végéről érkeztek, hogy itt dolgozhassanak a fővárosban. Sokan átmeneti megoldásnak szánják, ugyanis manapság a Budapesti albérletek árának határa a csillagos ég és sok pályakezdő fiatal nem engedheti meg magának a bérlést, főleg, ha nem tud támogatásban részesülni.
Én magam egy kicsit természetbarátabb vonalon kerestem szállást. Kicsit távolabb akartam lenni a belváros zajától, de mégis kellően közel tömegközlekedéssel és autóval, hogy gyorsan a munkahelyemre érhessek. Ekkor került szóba nálam a Botel hotel munkásszálló Budapest városában.

munkasszallo-Budapest_pic3

A Botel hotel volt számomra _A_ munkásszálló Budapest szívében

Ennek a budapesti munkásszállónak az ára 4200 FT-tól indul, így ezt az árat megengedhettem magamnak és még a szüleim is tudtak benne segíteni egy darabig, hogy fizessem, amíg ténylegesen a saját lábamra nem tudok állni a munkáséveim elején.
Ez a munkásszálló Budapest egy nagyon kellemes és szép részén, ráadásul a Duna egyik mellékágában, a városközpont közelében helyezkedik el. A szálló könnyen megközelíthető autóval és tömegközlekedéssel egyaránt, ami nekem nagyon fontos volt a hely kiválasztásakor, hiszen nem akartam a betonrengeteg kellős közepében lenni, ha már egész nap egy gyárban robotolok. Szükségem volt arra, hogy kikapcsolódhassak a szabadidőmben, így amikor megtudtam, milyen információkat rejt magába a környék, nagyon megörültem neki. Természetvédelmi övezetnek nyilvánították a környékét, így számomra az örömforrás azonnal biztosított volt. Az autóval érkezőknek ingyenes parkolást is biztosítanak, így, ha autóval jártam a környéket, nem kellett pluszban fizetnek sem.
Két ágyas, saját fürdőszobás szobák álltak a rendelkezésünkre a szálláson. Nekem egy nagyon kedves, fiatal szobatársam volt, akivel mindent megosztottunk az együtt töltött idő alatt. A szoba berendezését mellesleg hűtőszekrény, ágy, saját asztal, szék, illetve ruhásszekrény képezte, valamint pedig ágynemű, ágyneműhuzat biztosítva volt számunkra, csakugyan, mint a televízió, ami kiváló kikapcsolódási lehetőséget biztosított, ha épp nem akartunk odakint sétálgatni a természetben.

A munkásszállás Budapest városában kimondottan bevált

A közös használatú konyhában lehetett sütni, főzni és ételt is melegíteni, gyakran pedig közösen főztünk a szobatársammal. Emellett a ruhák mosására automata mosógépek álltak rendelkezésre.
Továbbá ingyenes WIFIt is biztosítanak a Botel hotelben, ami a munkám miatt nagyon jó volt és amiatt is, hogy bármikor tudtam internetezni, beszélni neten keresztül a szüleimmel vagy csak kicsit olvasgatni, ha kedvem tartotta.
A negatív sztereotípiák ellenére a munkásszállás Budapest városában kellemes kezdőlökés volt az életem elindulásában és nem bántam meg egy percig sem. Kellemes emlékként gondolok az itt töltött időszakra.

Kategória: Blog | A közvetlen link.